A hét bora (L. A. Times szerint)

A Los Angeles Times rovatában most volt a hét bora a Királyudvar Tokaji Furmintja. A szerző el van tőle ájulva, 20 dollárt meg ingyen van egy ilyen kifinomult borért, szerinte. Irene szépen megírja, hogy hol lehet kapni L. A. környékén, és az is szerepel a cikkben, hogy a Királyudvar egyik tulajdonosa amerikai (Anthony Hwang).  Persze a magyar alkoholisták ezt jól tudják, (2008-ban az Év pincészete címet nyerte el) meg azt is, hol lehet kapni.

Schotz János, Estée Lauder árnyékában

Csak egy név, mindig ugyanabban az összefüggésben, mindig a háttérben: John Schotz, magyar vegyész. Az 1800-as évek második felében patikája volt egy Scholtz Jánosnak Pesten - az összefüggés lehet véletlen. Schotz János 1900-ban érkezett az USA-ba, és bár Dr. Schotz-ként szerepel, doktori végzettsége bizonytalan. 1924-ben alapította New Way Laboratory nevű cégét (állíólag hátul, a pajtában, mások szerint a konyhában), ahol  többek között csirketetű elleni szert, rühösség-gyógyszert, izomfejlesztő krémet, szeplőtelenítőt és hasonlókat készített. John, vagy János testvére volt (a szintén magyar származású) Rose Schotz-nak, aki Max Mentzerhez ment feleségül. Egyik lányuk, Josephine Esther Mentzer, akit Estynek becéztek (mi magyarok, halljuk, miért), de magát leginkább franciásan Estée-nek szerette hívni, feleségül ment (kétszer is) Joseph Lauterhez, aki később Lauderré változtatta  nevét. Így lassan elérkeztünk a legendás névhez: a kis (némi anakronizmussal) Estéé Lauder Schotz János bácsikájától tanulta a krémek és főzetek készítését, eleinte árulta (és magára kente) a Schotz-féle bécsi krémet. Nem lehet tudni, Estée pontosan mit köszönhet John nagybácsinak, recepteket, inspirációt, egyes hírek szerint nem fizette ki rendesen, John Schotz egyszerű körülmények között halt meg a hatvanas években. A sztori abból a szempontból is érdekes, hogy mennyi mítoszelem felbukkan benne: John amolyan Keresztelő Szent János (minő véletlen), a cég a konyhából (vagy pajtából) indul, és John bácsika anyagi kiforgatását is inkább mítosz kellékként interpretálnám, tekintettel Lauderék kiterjedt jótékonykodására. Ja, és képet nem találtam róla, úgyhogy a hagyományok jegyében Estéee Laudert tettem be.

Simon Hantaï (és családja)

Először ezt a nevet találtam: Pierre Hantaï, csembalón játszik, a medici.tv-n látható. De miért írja így a nevét? Aztán gyorsan kiderül, hogy apja Hantai Simon festőművész, a túlzott elfranciásodás (vö. szarkozi) ellen védekezve tette fel a két pontot az i-re (meg egy kis extra trademarknak is jó lehetett). Nos, Simon 1922-ben született Bián, nyolcévesen diftéria miatt időlegesen megvakult (később azt mondta, hogy ez az élmény hozzásegítette saját festői stílusának megtalálásához). Budapesten végzett a Képzőművészeti Főiskolán (hm, lehet, hogy nem így hívták akkor), majd Rómába ment ösztöndíjjal. 1948-ban hazahívta a minisztérium, de ő attól tartott, hogy kötelező moszkvai művészeti átképzésre kellene mennie, inkább Párizsnak vette az irányt. Némi nélkülözés után 1953-ban már önálló kiállítása volt. A 60-as években fejlesztette ki önálló technikáját, a hajtogatást. Életmű-kiállítása a Pompidou Központban volt  1976-ban, 1982-ben ő képviselte Franciaországot a Velencei Biennálén. Ezután visszavonult a nyilvánosságtól: nem szerepelt a médiában, nem rendezett kiállítást, eltűnt. Azt mondta, hogy zavarja a nyilvánosság a művészi munkáját. Munkáit a világ legnagyobb múzeumai őrzik, aukciókon képei elképesztő összegekért cserélnek gazdát. 85 éves korában halt meg, magyar lapok is beszámoltak a hírről. Bár Magyarországra soha nem tért vissza, volt kollégák és ismerősök ébren tartják emlékét. Őt gyermeke van, a már említett Pierre, Marc és Jerôme is zenész, Daniel orvos, Anna régész.

Attila Joey Csiki, táncos

Az Attilákkal láttuk, hogy vigyázni kell, de most igazi magyarra bukkantam. Ahogy az egyik életrajz írja róla: Attilla “of Hungarian decent” azaz nem csupán magyar származású, de helyes fiú is. Kanadában született (Brantford, Ontario: ma megtanultam, hogy Kanadában is van Ontario, a 40 milliós játszmában jól jöhet), majd a Kanadai Nemzeti Balettben táncolt. Ösztöndíjat kapott New Yorkba, aztán Tokióba került, ahol sok főszerepet táncolt. 2001-től (más adat szerint 2004-től) a  Ballet Du Capitole (Toulouse, Franciaország) társulatában  dolgozott. Eztán visszatért az Egyesült Államokba, szabadúszott egy kicsit, majd 2008-tól Lar Lubovitch társultában táncol, és szép kritikákat kap. A Broadwayen a West Side Storyban debütált.

Ő maga magyarnak vallja magát: ami egy Kanadában felnövő, leginkább Amerikában dolgozó (amúgy világpolgár) táncostól, aki Magyarországon ismeretlen, szép dolog. A lenti videóban azt mondja: “magyar vagyok, Kanadában nőttem fel, jelenleg New Yorkban élek, és imádom Chicagót.”

Miriam Fried, Satu-Mareból

Szóval megint lemagyarozok egy romániai zsidót. Érzem, hogy egy kissé megalapozatlan vagyok és önkényes: Miriam Fried egy bizonyos romániai Satu-Mareban született 1946-ban. Csakhogy az a Satu-Mare: Szatmárnémeti. Az adatok szerint 1941-ben 90%-ban magyarok lakták, a román populáció 6% volt, a többiek főleg zsidók: őket elvitték Auschwitzba, Miriam minden valószínűség szerint túlélők gyermeke. Két éves korában a család emigrált (ahogy szinte az összes túlélő: ma 30 zsidó él a városban). Egy fényes karrier kezdődik Izraelben: Alice Fenyves (hoppá, megint egy magyar) tanítja 8 éves korától, majd Svájcban, és az Egyesült Államokban tanul, 1968-ban megnyeri Genovában a Paganini-versenyt, 1971-ben (első nőnként) első helyezett lesz az Erzsébet királynő versenyen, Brüsszelben. Lemezfelvételek, koncertek, férj, gyerek: például mostanában fiával, Jonathan Bissel lép fel, első hegedűse volt a Mendelssohn Vonósnégyesnek. Úgy tűnik, tanárként nagyon sikeres. Janos Starker szerint generációjának legjobbja, Isaac Stern intelligens előadásmódját és pedagógiai munkásságát dicsérte: “Mindig is korunk egyik legjobb hegedűjátékosának tartottam, és nagyon sikeresnek bizonyult a koncertjein, bárhová is ment. Ha a tanítványait hallgatom, mindig a legkiválóbb zenei intelligencia bizonyítékait látom.”

Ha a Diótörőt hallom, kiütést kapok

Van egy internetes balett-lexikon, ebben Nijinsky és Nureyev előtt (de csak az ABC miatt) szerepel Ivan Nagy, aki tényleg magyar. Debrecenben született 1943-ban, Pesten végezte a Balettintézetet, táncolt is az Operában, majd elcsábították Washingtonba. “A klasszikus balettok ideális danseur noble-ja, tiszta technikájú, jó játékkészségű művész” - írja róla a Magyar Színházművészeti Lexikon. Táncos karrierje után a chilei balettársulatot tette fel a világtérképre, majd hasonló eredményeket ért el a New Orleans-i balettal is, vezette az ausztrál, angol nemzeti baletttársulatokat is.  Szerepel egy 1966-os Nureyev filmben, a Hattyúk tavában, tíz évvel később egy könyv témája (A próbateremben: két művész portréja).
Megismerkedhetünk a színpadi szakiparosok sajátos (ám nem teljesen megalapozatlan) nézőpontjával az alábbi idézetből: “A Diótörő egy métely. A karácsony kommercializálása. Mert minden mucsaröcsögei kisváros előadja maga Diótörő-verzióját. Magyarországon, képzeld, minden vasárnap a Diótörő ment. Ősszel, télen, tavasszal, kora nyáron. Diótörőt kellett nézni. Ha meghallom a zenét, ami gyönyörű, tényleg gyönyörű, kiütést kapok.”

Azt írják, most Mallorcán Pilatest tanít. A magyar Táncművészeti Főiskola címzetes főiskolai tanára.

Ákos, Franciaországból

Akosh S., teljes nevén Szelevényi Ákos persze magyar. Ugyan a magyar Wikipédián nincs róla cikk (ezen persze könnyen segíthetünk), de a francián van, ami jól mutatja, hogy hol ért be a karrierje. Ákos szaxofonon játszik, leginkább dzsesszt.

Életrajza szerint 1966-ban született, a Bakáts térre járt általános iskolába. Ami ezután következik, azt személyes élményekből is ki tudom egészíteni: ezután az Apáczaiba járt gimnáziumba. Itt megalakította zenekarát, a Liberatort. Akkor én elsős voltam, egy zalai faluból kerültem fel egy elit gimnáziumba, tágra nyílt szemmel figyeltem, hogy mit csinálnak az igazi menő pestiek. Emlékszem, ahogy valamelyik osztálytársam elmagyarázta, hogy a Liberator az amerikai repülőgépek neve volt, akik a felszabadításban részt vettek, és persze ez valami nagyon ellenzéki dolog volt, mert ugye minket a szovjetek szabadítottak fel, nem is tudom, hogy léphetett fel a gimnázium dísztermében. De fellépett, én ott voltam, és láttam, hogy valami eszméletlenül menő fazon ez a Szelevényi Ákos (persze egyik osztálytársam rögtön átkeresztelte Kelevényire, ami szintén eszméletlenül menő dolognak tűnt.) Aztán mintha hamarosan kirúgták volna a suliból. Utána már a francia életrajzban olvasom, hogy 1985-ben, a március 15-én összeütközésbe került a rendőrséggel, és 1986-ban disszidált. (Igen, vagy 1985-ben vagy 1986-ban én is összeütközésbe kerültem rendőrséggel, március 15-én terrorizmussal próbálkoztam, körbeálltunk egy rendőrautót, Solt Ottilía kiszabadítását követelve, bár emlékeim lehet, hogy pontatlanok, az egyetemről való kirúgással fenyegettek, ezek szerint már 1986-ban történt? De jött az egyetem folyosóján Csejdy András, és azt mondta, nem rúgnak ki senkit, nem kell félni.) Szóval rögtön felkaptam a fejem, amikor pár évvel később jöttek a hírek koncertekről Magyarországon, és hát persze, a francia sikerek után nálunk is ismertés elismert zenész lett Ákos. Dolgozott a Noir Desirrel, egy bizonyos Josef Nadj-gyal (lehet, hogy róla is írnom kéne?) és több magyar formációval. Négy éve azt nyilatkozta, húsz év Franciaország után hazatért, mert már megteheti, hogy ott él, ahol akar, de nem tudom, mintha a magyar zenei életbe nem épült volna be. Vagy tévedek?